Startseite
BANNBRUCH 1995. 09. 27. 21:09 Hauptzollamt-Süd.
Kikérdeztem W. urat a cigarettacsempészet elleni nyomozásról. Legtöbbször lengyeleket kapnak el, akik úgy 5000 cso-magot, vagyis 25 kartont rejtegetnek. Ilyenkor kihallgatás következik, amit a vámos unottan végez, mert rutinszerûen megtagadják a val lomást. A jármûvet elkobozzák amennyiben a bûncselekmény értéke eléri a jármû értékének 20 %-át. Ha emiatt nem kobozzák el azonnal a kocsit, akkor még elkobozhatják pénz- ill. értéktárgyak hiányában, biztosítékként a fizetendõ pénzbüntetésre. A delikvens a kitûzött ár-verés napjáig jöhet és kiválthatja a jármûvet. Az árverés után határidõ nélkül felveheti a pénzbüntetés levonása után fennmaradó összeget. Árverés a hónap minden második csütörtökén tartanak. Általában itt vásárolják vissza a kocsi(ju)kat a tulajdonosok. Ha a középosztálybeli szállitót nem kapják el, úgy a szállítmányát en bloc eladja a vietnámi-aknak, akik többnyire elutasított vagy várakozó menekültek. Vietnám az egyetlen ország a Földön, amely saját állampolgáraitól is beutazási vízumot kér, de ezt csak akkor lehet kiállítani, ha a kérelmezõ tanusítja, hogy szabad akaratából kíván beutazni. Mivel ezt a feltételt nem tel-jesítik ezért nem lehet hazatoloncolni õket, egyszerûbb ha az állampolgárok külföldrõl küldik a pénzt, mintha otthon folytatnak ilyen kétes tevékenységet. Valójában érthetõ. A fordulat után a németek zsákba-macskáról kötöttek szerzõdést, vagy méginkább, nem figyeltek oda, s még meg is pecsételték ezáltal ezt a rendelkezést- nagyobb összegért most akarják megszûntetni. A cigarettából jövõ pénz kiegészíti a szociális segélyt vagy az otthonmaradottakat támogatják ebbõl. Itt ottho-nokban élnek. A büntetés napi 10 DM körül van, a büntetés össeének meghatározásánál csak a legális bevételeket veszik figyelembe. Vala-mikor aztán elkapják õket. A riasztóhálózatuk villámgyors, ezért aztán legtöbbször nem kapják el õket. A hivatalnok talán azt gondolja magában, inkább hadd csinálják, mert õ végzi a munkáját, azok pedig csinálják, ahogy tudják, így legalább bizonyos egyensúlyban maradnak a dolgok. Nem jöttem rá, hogy egyfajta frusztráció, vagy a humanitás mutatkozike meg ebbe.

Ugyanez a helyzet azokkal a határõrökkel, akik az illegálisokat átadják a lengyel vámosoknak. Pénz híjján a bevándorlókat néhány kilométerre a határtól ismét szabadon engedik. Elhangzik az ígéret, hogy soha többé nem jönnek vissza, s már-már gyöngédség mutatkozik az arcokon, mikor egy hét múlva ismét találkoznak. Aki útlevél tulajdonos, az el sem tudja képzelni, hogy milyen élet ez. Azt is nehéz elképzelni, ho-gy milyen dolog ezzel nap mint nap foglalkozni. A határvédelemnél ugyanis nem középkorú balosok és szociális munkások dolgoznak, akik a realitásérzéküket teszik próbára, hanem olyan ficsúrkák, akik biztos állást kerestek, olyanok, akik a legjobb esetben is csak veszélytelenek. Erõs alap szükséges ahhoz, hogy valaki ne csináljon segglyukat az agyából. A jólismert házmesteri hatalom: kis hatalomnélküliként nehéz ellenállni annak, hogy fejest ugorj a hatalom gyakorlásának nagyszerû lehetõségeivel csábító szûk lyukba. Kidobtam S.-t, az egyetlen olyan menekültet, akivel valamiféle barátság kezdõdött el. Ezt is lehet. Vagyis szó sincs arról, hogy illegálisok illegális lakásokban egy kör védelme alatt - talán tényleg kör de egyébként orvosi ellátással, fûtött szobákban és sorbanállással a papírkitöltésprogram, az hogy semmit sem szabad csinálni és a mások zsebébõl-élésért járó megvetéssel. A tisztességtelen üzletek elveszett tekintetei és a tiszta szegények lila-türkiz-mályva színû ruhái. Junkyszemek, a vékony bajusz és a le-hetõségekhez képest legjobban megkötött lófarok a lyuk. Egy furcsa, halott lyuk, korábban erre mondták, hogy eltompult de ez a szó is el-tompult. Ez itt nem eltompult, hanem kiürült. Talán a német kezelési mód az oka: a képtelenség az egyértel-mû elutasításra, inkább a drága megoldás, amely senkinek sem segít és mindenkinek, akit érint csak árt. Az úgynevezett kényszermegoldás, sokszor érem magam itt -ott az ilyen beteges problémakezelésen. Egy konténer illegálisan eladott cigaretta 2 millió levonást spórol meg, amely összeget az állam is szívesen venne. Meglepõen sok, de gyorsan elfüstölik pedig kartononként 50 DM. Rejtélyes az útja. A legegyszerûbb persze az, ha az egész el sem hagyja a Szövetségi Köztársaságot vagyis ha a teherautók Rotterdam-ból hozzák a cigit vagy Hamburgban exportáruként veszik fel, majd útközben " elveszítik ". Legalábbis mindazt ami nem az elsõ helyen szerepel a listán. Ilyenkor a kis plombát hátul megkímélik, ennek fe-jében elõl, a vezetõ fülkénél vágják a ponyvát úgy, hogy minden kies-het anélkül hogy bárki is akarta volna. Nem megoldhathatlan probléma az "akció" után összeforrasztani a vágást. Az, hogy a cigaretta nem csak a lengyel kerülõúton érkezik, a kiscsempészek befektetési tõkéjének korlátain is múlhat. A csempészet a láthatatlannal való önkényes bánásmód; áruk temporális dematerizálásának egyik formája.


1995. 10. 07. 19:45
A gazdasági szektor büntetõjogi rendelkezései ellen elkövetett bûncselekmények.

Az érvényes vámrendelkezések megkerülésével történõ árubehozatal és kivitel az adótörvények elleni bûncselekmény.

Az élet önmagát projektálja szabályrendszerbe és önmagát az életbe. Az élet és a szabályrendszer hatalmi játéka. Ahol egyszerû, egyértelmû és kevéssé fenyegetõ, ott a szabályrendszer hajlamos arra, hogy túlzásokba essen az életbe való realizálódásban, az életre való projekciójában. Az elárverezett csempészáruk néhány kivételtõl eltekintve mini quanti- és qualitások. Ki képes egy utazót, aki egy pulóve-rekkel, mûanyagcipõkkel és két horgászbottal teli zacskó tartalmának eladásától remél hasznot, megfosztani árujától. Ez sokféle szenvedést von maga után és ezen felül még utóköltségek is felmerülnek.

Elárverezik a nyomort, a parányi, esendõ elõnyök is kalapács alá kerülnek. Az árverés résztvevõi a vámnyomozói éberség áldozataira hasonlítanak.A mûszálas szatyrokat felcserélték az Aldi üzletlánc árait is megszégyenítõ T.I.P. és " Lindnél olcsó " reklámzacskóira. Jelentéktelen elõnyök és tilalmak. államilag szervezett amoralitás a levegõben. Nappa- és síkabátok, szõkítettek, kopaszodók, rokkant nyugdíjasok, kereskedõk: Bingoterem. Egy középázsiai, egy õskövület, debil tekintetû fia tolmácsol neki, s nagy mennyiségben vesz " mecha-nikus órákat ", a licit nélkül maradt katicabogár-óradíszek.

1995. 10. 19. 12:56
Belépni egy nyilvános helyre: érezni, hogy valami nincs rendben, nem különös. Általában azonnal felismerhetõ, hogy mi a rendeltetése a he-lyiségnek: kávéház, gyorsétterem, gyógyszertár. A gyorsétterem pon-tosan meghatározott funkciós és dekorációs elemekkel rendelkezõ he-ly. Ez csak úgy jön össze, ha az ezerszeres kivitelezés során egymáshoz hangolták ezeket, ha a részletek normákká váltak, amelyekkel a különbözõ térszituációkra reagálni lehet. Modul, építõkocka, már megint itt van: integráció. Itt is mindenütt ott a keskeny szegély, amelyet elrejtõ szándékkal szögeltek a préselt lemezek fúgáira, a két végén azután nem történik semmi, durva fûrésszel úgy nagyjából egy hosszra vágták. Ismét látni az anyagok bélrendszerét, s ezek nem épp étvágygerjesztõek. Az eredmény pedig az, hogy nyilvánvalóvá válik, itt valamit el akartak rejteni. Természetesen ez kellemetlenebb, mint az, amit el akartak ta-karni; a szocialista módon összetákolt fûtõcsövek nyomorúságos rea-litását. A Tschibonál egyetlen apró részlet sem utal arra, hogy a túloldal más volna. Ez a végkövetkeztetés csak a 12 V-os trafók és préselt laminat-márvány vagy romantica alá szükségek alátét tudásából eredhet. Ott, ha átépítenek, akkor a konténerekben halmozódik ez a nehezen újrafel-dolgozható hulladék. Itt a kétszeres behelyettesítés korszaka tart, az eszközöket lejárató imitációé. Az internegatív ebben az esetben a Her-tie-Gourmet kínálatban látható rézkapaszkodók, a közteseredeti a másolatot másoló országocskáknak. A saját identitás erõs tudata ennek a városnak a tükrében és a féltveõrzõtt viselkedési formák összeüt-köznek az órmótlanra fûrészelt rezopállal. Ebbõl, egyfajta rossz kö-zérzet ered, mint a kényelmetlen alsónadrágtól (ezúttal a fejeden). Az anyagi javak világából gyakran csupán a pótlékot engedélyeztem ma-gamnak, a " túl drága " kifogásával élve, azoknak utánzatával ruháztam fel magam, amiket valójában szerettem volna. A férfi, aki az asztalom-hoz akar ülni a City Grill-szerû mozgatható mûanyagszékkel küzd. A tálcával és az aktatáskával a kezében Jaques Tati-szerûen újra meg újra megpróbálja visszatartani a széket attól, hogy visszaugorjon az asztal-hoz. Nevet - sajnos bocsánatkérõen - és technikát változtat. Az asztalra csúsztatja az aktatáskáját. Ezután két kézzel elõször elhúzza az asztaltól az ülõkét, majd gyorsan becsusszan helyére megtartva a szán-dékolt pozíciót. Elhelyezi az aktatáskát és fejét mélyen a nemzetközi poliszteroltálca fölé hajtva, fogyasztani kezdi a töltöttkáposztát. Egy olyan országban, ahol egy mosogató havi 100 DM-nál aligha kap többet, nyugodtan tekinthetjük eme kopottas importált mûanyage-dényeket divatos luxusnak. A pincérnõ már pontosan tudja, hogy mily-en ferdén felfelé kell egy adag rántott csirkét tartania ahhoz, hogy a mellete lévõ borsó ne csusszon le a szószal együtt, miközben mindezt egy kézzel elbírja anélkül, hogy az megbillenne.

1995. 10. 19. 20:55
A mai napot lehetetlen volna túllicitálni. A sajgó gyomorgörcsök, szódabikarbóna minden lóg bennem, ülni is alig van erõm. A moziban, ahová bementem, nem a meghirdetett " Murel esküvõjé"-t játszották. Sokmindenre beültem volna, de nem a " Stalker" -re, amelyet ki-választottak a számomra. Bár végre megérkeztem ebbe avárosba, de szinte elviselhetetlen. Az étel órák múlva is csomókban ragad a gyom-romban, az autóforgalom mindenkit megmérgez. Minden technikát kipróbáltam, hogy kijussak ebbõl a szarból, hatalmas arroganciával várom az áttörést, amely úgy tûnik azt csinál, ami neki tetszik. A nagymama lakását közben ellepte a mindent befedõ káosz. A szomorú növények, amelyeket az unokahúg öntöz, valahol egy sarokba szorítva, s macskaképes "Boldog Karácsonyt 1990." még mindig meg van pers-ze, mindenki apróságokat vásárol az evéshez. Itt mindig ugyanazt eszik, úgyhogy a maradék a hûtõszekrény rácsain rohad. Nem tudom miért kellett ilyen hamar idejönnöm, azt hiszem lehetetlent vártak a megérkezésemtõl. Mindenesetre nagyon bután ülök itt, a redõny lehúz-va és minden nagyon furcsa. Ha odakint valami mûködik, akkor csak kicsit tér el attól, amit az ember akar. A szinte minden helyzetre pro-jektált magyar-német viszony elbágyaszt. Halott vagyok, ahogy már rég nem. Belefúródni...ok, a fényképezõgép mindjárt kinyitja a szemét és többször 30 másodpercig mereven nézi a szerencsétlenség homályo-san megvilágított tárgyait, minden békés, a narancsszínû virágos zu-hanyzó pisztolyfeje, aminek a fogantyúja letörött és R. visszateszi a megrepedt tányért még mielõtt kettéválna, a konyhaszekrénybe, amely-nek piros rezonállapjai felpuposodtak a sok tea- és rizsfõzéstõl és disznóhús ízûek. Majd csodálkozhat a nagymama, hogy miért csak két darabban tudja a kezébe venni. Csak a Gyomor adta vissza a szervát engesztelhetetlenül, a növekvõ jókedvtõl aztán feladta a fontoskodást.

A felhólyagzott vörös ajtó:
Valamikor egy gyûjteményt létrehozni olyan tárgyakból, ame-lyek sikerrel tudtak ellenállnia rendeltetésüknek. A nedvesség erejével felfeszített rezopállemezek, az eresen megemelt betonburkolat a Blü-cher téren, az Urban elött eresen repedõ aszfalt, a kreuzbergi új lakótelep fúgái között növõ fû, ahogy Skellig szerzetesei megszárítot-ták az algát és kicsi, falazott edényekben lerakták humuszként a hegyes szigetecske talajába, úgy képez a féknyom és az OBI (Ezermesterbolt) erkélyén a kátrány elég talajt valamiféle zöldnek, patkányzöldnek. Ahogy C., aki légi patkányaival (városi galambok) a maradék kedvemet is elvette a városi állatoktól, amennyiben errõl nem gondoskodtak eléggé a Hundesee (Kutyató) és az Õrzõ-védõ Ebtartók Szövetségének kutyái a hozzátartozó emberekkel együtt. Ez a Szövetség vadonatúj Ford Tranzitjával és utánfutójával nyilvánvalóan egy német Kubrik-film forgatásának fõszereplõje, csak még nem érkezett meg a forgatás többi tagja a kamerákkal és a fénnyel. Lógó nyelvvel érkeztem meg A. és más meghitt lodzi ismerõs rendezvényére egyidõben egy mentõautóval, amelynek szirénája elõzõleg többször is körbefogott szenvtelenül. Ez az urbánus zaj most átváltozott aggodalommá. H. éppen egy mûvészt segített az autóba, aki a nyakörõ performance során megégette magát. Az ölelések aggodalmasak és intenzívek voltak. Amikor megérkezett a rendõrség, hogy kivizsgálja a körülménye-ket a fõtechnikus - akivel akkor össze is vesztem - alig tudta leplezni afölött érzett kárörömét, hogy most a rendõrség foglalkozik az õ jós-latainak realizálódásával, s holnap újult erõvel kezd majd hozzá leg-frissebb akadályozó tevékenységének. Miután mindenkivel volt egy pillanatom, megtaláltam az autót, amely a Jogi Palota elõtt állt beszorítva épp az elõbb említett csaholó Ford Tranzittól. Mellette a fényszóró sugarában, amely valójában az átépítés alatt lévõ Palota zászlajának és a nosztalgia tér részére állítot-ták föl, egy csoport SS állt - köztük nõk is - akik tudták, hogy senki nem képes elmozdítani õket. Átpakoltam a kocsimat a lopásvédelmi és vámvizsgálati szabályoknak megfelelõen. Egyszerre csak száz bullter-rierpofából kiszakadó ugatás söpört végig a téren. A hátsó ajtó kinyitása a degeneráltakban feltámasztotta az örjöngõ vágyat, hogy az öss-zepisált, egymásra rakott flightcases-ekbõl kijussanak. A vezetõknek problémát jelentett a kutyákat pórázra keríteni s az, ho-gy ne azok vigyék õket sétára. 50 cm-rre engedett pórázokkal körbejárták a harci alakulatot, kétméteres távolságra egymástól; egy négyszög fákkal és némi zölddel. Ez volt utazásom sokat ígérõ kezdete...